Távozó
Elszáll a nap. Könnye hull már, drágám.
Takard be szíved: fázni fogsz nagyon.
Látod a fákat, meghajlott derékkal
fenn toporognak mind a dombokon.
Ez hát az ősz. A dérütött, magányos.
Anyánk, apánk lassuló lépteit
áttörhetetlen vadvízként, mocsáros
otromba esők lopva ellepik.
Nyűgös testüket dérből, zuzmarából
sem mentheted ki. Nincs mód, s alkalom.
Sorsuk árvultan magunkra felöltjük.
Takard be szíved: fázni fogsz nagyon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése