Sárgulnak már a falevelek,
szívem még mindig érted dobog,
a meleg napsugár közt
te voltál a legfényesebb ,
most te vagy a legszínesebb lomb.
Ha esőt ígérnek az égen a felhők,
frissítő csepp vagy, kit várok nagyon,
ha a világosságra sötétség jő,
te jelented a felkelő napot.
Ha az idő hidegre fordul,
szívem pótolja testem melegét,
az öröm, hogy te vagy
felmelegíti lüktető környezetét.
Olyan láng ez, mit nem olthat el
holmi langy eső, sem zivatar,
nem fújja el a szél és
nem söpörheti el hóvihar.
Egy örök mécses, mely világít,
fényénél mindig láthatók leszünk
egymásnak, ha együtt érzünk,
és együtt is hiszünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése