Tárgyaim
Leltározom ismerős tárgyaim:
hogy boldogulunk egymással mi ketten,
ha nem szolgál már többé a szemem.
Ez irgalmas lesz, amaz ott kegyetlen,
ez ujjaimhoz hűséggel simul,
lopakodik, hogy könnyen megtaláljam,
ételt és italt juttat árva számhoz,
s elfödi arcom vér- és hóhullásban.
Vigyázzatok rám, szobasarki árnyak!
Ti lesztek majd a menedék, a mentség.
A vak ember az ürességbe bámul,
mint eretnek, ha véresre kövezték.
Ti térjetek ki, sarkok, szögek, élek,
ha nincs élő, ki ösvényen vezessen!
Vén fiókok türelmes polcai,
szekrények, könyvek, vigyázzatok engem!
Ti őrzitek a régi arcot, álmot,
s amit a porban csillagoknak láttam.
Irgalmatok majd hallani fogom
minden mesélő bútorropogásban.
S míg beföd együtt minket a homály,
egymáshoz érünk: vak tárgyak, vak ember.
S így üzenünk a roppantó időnek
láthatatlan, rejtelmes ős-jelekkel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése