Harcos Katalin: Jó éjszakát!

Harcos Katalin: Jó éjszakát!


Ne hagyd elveszni, az álmok kellenek!
Küzdöttem én is ellenük sokat,
de álmok nélkül élni nem lehet;
kell hogy csapongjon a vágy, a gondolat!

Lehunyt pillákkal, lásd, veled vagyok.
Nélküled üres lenne minden megint...
az érzés, ami áthat, felragyog,
mint a napfény mely minket melegít.

Úgy szeretnék végre hozzád bújni,
hogy beszívhassam bőröd illatát,
ölelő, óvó karodba besimulni,
s érezni leheleted lágy fuvallatát!

Testedhez testem tapadna akkor,
forró ajkad végre megcsókolna,
s e szépséges, vágyott pillanatkor
szerelmem valóban a tied volna.

Csapongó álmaimban lásd, szeretlek.
Oly jó lenne egyszer úgy felébredni,
hogy karodban fekszem, és ölellek...
s ne kelljen reggel mindent elfeledni!

Csak adni vágyom, elvenni sosem!
Csak szeretni, és nem ellopni mástól...
csak érezni, hogy van még érzelem,
ami megment a dermesztő magánytól.

Ne hagyd az álmokat! Legyenek veled!
Népesüljön be velük minden éjszakád.
mert álmok nélkül élni nem lehet.
Álmodj hát velem! Szép jóéjszakát!

Csata Ernő - Tavasz

Csata Ernő - Tavasz


harmatba roskad
hűvösen ránk lehel
dereng a hajnal
zubogó fény ölel
virágos szoknyája alá
pajkosan nyúl a szél
millió szirom közt
szerelem kél
hajnalok között
még fázik az éj
bóbita felhőben
fodroz a kéj
ködösen ébred
rügybe szökken
a zsenge táj
virulva szeppen
arcunkhoz simul
illata bódít
lenge csókjával
ismét meghódít

Szeitz János - Magamban, veled

Szeitz János - Magamban, veled

Így, többedmagammal a magány
Még magányosabb, mint egyedül.
Megosztanak egymás között gyatra,
Felesleges szavakkal, kérdőn
Szemembe vájkáló mosolyok,
Szótlan követelő parancsokkal.

Ha egyedül volnék, messze távolról
Veled lehetnék, megosztani veled
Az ünnepi csöndet, lehelet gyöngéden.

Heltai Jenő - Kérdőív

Heltai Jenő - Kérdőív

Mikor elnémul megkínzott szived,
Eléd teszik a nagy kérdőívet.

Mit mozdulatlan ajkad elsóhajt,
A láthatatlan jegyző jegyzi majd.

Mit fogsz felelni - mert felelni kell! -
Az életedet hol hibáztad el?

Hol kanyarodtál balra jobb helyett?
Felelj! Tudod az átkozott helyet?

Ha menned adná isteni csoda,
Mondd: visszamennél még egyszer oda?

Veszett fejszének hajszolva nyelét,
Az út robotját újra kezdenéd?

Míg űz a vágy és sarkantyúz a gond,
Megfutni mernél még egy Maratont?

Mindaz mi hitvány, hazug, és hamis,
Végigcsinálnád, mondd, másodszor is?

Miért? Miért? Új célokért? Avagy
Azért, hogy eljuss oda, hol ma vagy?

Hogy elfelejtve minden régi kínt,
Rimánkodhass és harcolhass megint?

Ezért a díjul zsugorin kimért
Keserves, édes, pici életért?

Földeáki-Horváth Anna - Lennék

Földeáki-Horváth Anna - Lennék

Lennék én a szeretőd
és lennék én a gyermeked,
lennék anyád, testvéred
és lennék időd, rengeteg.

Lennék zene füleidnek,
lennék szín a vásznadon,
lennék ecset a kezedben,
lennék hang az ajkadon.

Lennék levegő szobádban,
lennék bőr a testeden,
lennék vér az ereidben,
lennék pitvar szívedben,

Lennék izom csontjaidon,
mindez lennék én neked.
Mégis, ha te mást gondoltál,
mondd el, mit kérsz, mi legyek?

Zágorec-Csuka Judit - Szívem szívedben

Zágorec-Csuka Judit - Szívem szívedben


Engedd, hogy öleljelek szilajon,
hogy lüktessen szívem szívedben,
folyjon a vér ereimből ereidbe, hogy
benned ébredjek, keljen fel a napom
homlokodon, s járja át a fény!

Engedd, hogy megtaláljam benned
az elveszett csendet, a fagyos szeleket,
hideg madarainkat, amelyeket szerettünk,
dédelgettünk, takarjon be a havazásod,
elveszett fiatalságod!

Engedd, hogy veled szülessen meg ez a perc is,
hiszen győznöd kell, győznünk kell ezen a reggelen,
zengjenek hárfák, háborogjon azúr tengerünk,
vergődjenek habjaink, s öleljen át a kék égbolt!

Tóth János - Nem vágyom

Tóth János - Nem vágyom


Nem vágyom a gyémántok káprázatos fényét,
a karátos arany sem űzi magasra lázam,
még csak kósza ábránd sem szakítja szét
lelkem, hogy kacsalábon forogjon a házam.
Szavam hó-lapra esik, sorba simul, s tovacsobog
bennük feloldva egyszerű poéta lényem,
kincsekkel felér, ha versem polcodon ácsorog,
s te magadhoz hívod a fáradt esti fényen.

Harcos Katalin: Ha ölelsz...

Harcos Katalin: Ha ölelsz...

Csak lágy szavakkal szólok, szépen,
mikor mézlő csókjaidat kérem;
csak simogatlak, lesve, hogy éled
öledben tüze a szenvedélynek,
s életre kelnek régmúlt remények,
ha ölelsz...

Csak lelkem szárnyal egyre feljebb
extázisunkban élve a mennyet,
s csókokban égő szerelmednek
amíg szent hullámai elfednek
testem karodban alélva reszket,
ha ölelsz...

Csak szívem dobban hevesebben;
lázas örömtől repesve rebben,
mind vágyóbban, mind édesebben,
hogy érted szomjas, remegő testem
láva-öledben elcsendesedjen,
ha ölelsz...

Gősi Vali - Megkövetem a sorsomat

 Gősi Vali - Megkövetem a sorsomat

A sorstól kérni, ha lehet,
én most eléje térdelek,
ha álnokul, önzőn, szertelen'
uralkodott is létemen,
mint a pénzen vett szerető,
ha túl kevés a drágakő.
Eléje tárom lelkemet,
egész fájdalmas létemet -
szerelmet, halált, könnyeket -
kiterítem, mint szőnyeget.

Mi voltam, mindent leteszek,
megköszönöm az éveket,
a könnytől fényesülteket,
s ha fogvacogva kérhetek:
sötétség helyett fényeket,
napfényt, szivárványt, kék eget,
igaz szerelmet, édeset,
gyermekmosolytól fényeset
pőre lelkemért bőven adj! -
így követem meg sorsomat...

Ölelés kéne, hit, remény,
tisztán világló égi fény,
hol ezernyi csillag integet,
és egyik majdan én legyek,
ki átszelem a végtelent,
s felhőkre írva üzenek:
ennyit tehettem, Emberek,
csillaggá égtem értetek,
s hogy könnyű legyen léptetek,
kiterítettem lelkemet.

Várnai Zseni: Ne irigyelj.

Várnai Zseni: Ne irigyelj.

Ne irigyelj púpos ember,
amiért egyenes vagyok,
A lelkemen olyan nagy púp van,
Hogy majd bele szakadok.

Te nem látod,de én érzem,
hogy ez a púp mily nehéz,
Bele van ám gyömöszölve
egy mázsányi szenvedés.

Te vak ember ne haragudj,
én se látok messzire,
Bukdácsolok,botorkálok,
s nem haladok semmire.

Fogadj engem testvérednek,
szegény néma, s hidd el nekem,
Én is csak dadogva szólok,
s nem érti meg senki sem.

Szeressetek engem bénák,
nyomorultak szegények,
Ügye fogyott vagyok én is
össze vissza beszélek.

Képzelődöm,álmodozom,
mint az őrült,s azt hiszem
üvegből van, s össze törik,
Össze törik a szívem.

Csukás István - Üzenet Varsóból

Csukás István - Üzenet Varsóból

Minden este, ha nélkülem fekszel le,
minden este, ha nélküled fekszem le,
mintha nem lenne, mintha nem lenne

Mintha kiesnék a te idődből,
mintha kiesnél az én időmből,
ezt a hetet, korhadt fát, kivágnák tőből.

Szívem világosan meg most tudta,
hogy rákanyarodtunk a semmibe vivő útra,
s másként nem bírjuk, csakis párhuzamosan futva.

Az is lehet, hogy szerelmőnk sokat markolt,
vagy meguntuk már a sok harcot, kudarcot -
de lehet sínpár is, mely a végtelenbe tartott. 

Gősi Vali - Hang vagy

Gősi Vali - Hang vagy

Csendemen néha
Átszalad egy kósza hang
És a pillanat
Egy emléket hátrahagy
Hang vagy, illat, mozdulat.

Kovács Erika - séta

Kovács Erika - séta


Tekintetem
a tóparti földön sétál
homályos,
de élő emlékekben botladozik
A tó tükre
sóhajomtól megreped..
Szerelem-padok jajdulnak
alvó fák alatt
-kölcsönös élmény-
torkomban visszagurul
egy könnycsepp
(az égből egy huncut
csillag kikukucskál)
arcomra mosoly merészkedik
és elmerülök létezésünk csendjében.

Harcos Katalin - Túl a küszöbön

Harcos Katalin - Túl a küszöbön

Nem az egyedüllét, nem a csend zavar,
csak a szó, érintés, öröm hiányzik.
Kell, amitől meghal a közöny
ha a lét bennünk újra kivirágzik!
Csak ennyi: látszik, átlépsz a küszöbön.

Ránk dermedő mosolyok puszta fénye
már nem oldhatja fel életünk telét.
Ölelés kell, megélve; hamar
izzásunk lobbantsa lángra, szerte-szét
szórva száz reményt - mi tűzvihart kavar.

Nem magányomban ásít most az ágyam
- ölelnek gyakran gyönyörterhes álmok.
Lásd, most fénnyé váltan köszönöm,
hogy benned élő csodákra találok.
Csak arra várok: lépj át a küszöbön!

Szakáli Anna - El nem mondott

Szakáli Anna - El nem mondott

El nem mondott versek fejemben,
meg nem hallott szavak fülemben,
el nem dalolt énekek szívemben,
elmaradt simogatások kezemben,
el nem járt táncok lábamban,
ki nem mondott dicséretek számban,
jöjjetek, amíg lehet,
éljünk egy szebb életet.

Zágorec-Csuka Judit - Szótlanul

Zágorec-Csuka Judit: Szótlanul


Somos Béla költőnek

Ars poetica helyett azért kell a vers,
hogy kijöjjek a gödörből, de nem kell
a tragikus póz, sem a hamleti monológ,
de kell a szavak néma simogatása,
csendes eső zivatar nélkül, te is mondtad,
hogy nem kell haragudni, de megbocsátani
sem, nem kell a Kései sirató József Attilától,
ha már megszülettünk, verseinket sem kell
lefordítani, be sem kell fejezni, de kell az elégia,
a befelé szivárgó könnyek, a visszanyelt szó,
az elrejtett arc, de jó emlékezni, még jobb
felejteni, nem kell futni mások elől,
mert a vers kihúzhat a gödörből, de nem
menthet meg, a szó, a szó, a szó nem
menthet meg.

Devecseri Gábor - Tavasz van, mégis

Devecseri Gábor - Tavasz van, mégis


Jóreggelt ragadós rügyek,
pattanó pelyhes levelek,
s ág-húron napsugár-zene,
vidámodó vadgesztenye,
illattal ízes ibolya,
mezők méztermő mosolya,
szilvák fehér virágai,
mókusok mókás táncai,
s te csupa zsenge akarat,
mitől a föld, lám, meghasad,
füvek pöttöm lándzsái mind,
kik villogtok törvény szerint,
rigók zsákfutó-versenye,
málnatő kurta pendelye,
s ti még-kopár ág-csecsemők
az égen emlőt keresők,
kékjéből életet szopók,
kékjében megkapaszkodók,
s te, nagy zöldselymü dobogón
zizegő tavaszi beszéd:
nem volna az élet oly csúnya,
ha nem volna ennyire szép.

Zágorec-Csuka Judit - Visszanézve

Zágorec-Csuka Judit - Visszanézve

Távozáskor feketébe öltöznek
a fáid, elnémul a hangod,
lebénul a kezed, megdermed
a lábad, már nem integetsz,
nem nézel vissza, becsukod
a szemed, becsukod az ajtód,
gyilkos lesz a szó, gyilkos lesz
a tekinteted, meghalsz e
percben.

Újra kellene kezdeni mindent
a születéstől a halálig, hogy
isteni és emberi legyél.
Újra kellene élni a szerelmeket,
kiásni az elásott kincseket
szemedben, forrón homlokon
csókolni, hogy isteni legyél
és emberi.
Újra kellene kezdeni mindent,
a gyermekek mosolyát,
újjáalkotni a forrást, amely
vizet fakaszt, megváltásra,
keresztségre, hogy isteni
és emberi legyél tövises
koronáddal.

Bódai-Soós Judit - A könnyeken túl

Bódai-Soós Judit - A könnyeken túl


Mosoly-kapukon lopja be magát
a tévedések közt botló remény,
karjában vágy pihen
csendjében költemény.

Ölében ringatja álmainkat
deres szívünkbe csókja csal tavaszt,
fényével simogat
és új hitet fakaszt.

Gámentzy Eduárd - Legyen ma...

Gámentzy Eduárd - Legyen ma...


Legyen ma szép napja a világnak,
S ki életében nem hordott csak rongyot,
Öltözzön fel ünneplő ruhába,
Mondjon imát, ki eddig sose mondott!

Bocsásson meg aki még haragszik!
Felejtse el, nem érdemes cipelni!
- Nem kell sok, egy könnyű öleléssel,
Most el lehet az egészet temetni.

- Látod én is mindent megbocsátok.
Ablakaim az új napnak kitárom.
Harmatcseppek gyűlnek tenyerembe,
Lemossák rólam boldogtalanságom.

- Engem már a méhek is szeretnek,
Nem szúrnak meg, s úgy örülnek ha látnak.
- Annyi mézet csináltunk mi együtt,
Kis virágaiból az elmúlásnak...

Kovács Krisztina: Naplemente

Kovács Krisztina: Naplemente


Mosolyban fürdött az első naplemente.
Akkor nyár volt. Figyeltem, láttam minden rezdülését.
Néztem, ahogy mozdult az ég.
Most tél van és hó.
A jégtáblák elcsúsznak egymás mellett, állok és nézem.
Alkonyat. Itt vagy velem.
A jégkockák barátságosan koccannak poharam falán.
Fogod a kezem. Szeretlek. Érzed.
Béke. Csend. Egyetértünk. Szeretsz te is, tudom.
Mire gondolsz? Ne mondd, hallom.
Ujjad lágyan érinti ajkam.
Szemed különös fényben ég.
Odabújok hozzád. Átölelsz.
A poháron a rúzsfolt megcsillan a fényben.
Még soha nem éreztem ennyire az összetartozást.
Egymásba illünk, mint a hatalmas, kettétört jégtáblák.
Társak vagyunk. Ez a megmásíthatatlan bizonyosság.
Te vagy az. Én az vagyok neked.

Gámentzy Eduárd - Hangulat

Gámentzy Eduárd - Hangulat

Mikor csak magam,
... És senki más...
Kizárt világ, tűnő varázs.
Valami furcsa hangulat,
Hangtalan léptek,
Tehervonat, az állomás,
Koszos padok.
Megfoghatatlan dallamok.
Egy láthatatlan zenekar
Hangol a ködben,
Engem akar!
Gitáros kellene nekik,
- Játszanál velünk? - kérdezik.
- Én már nem!... Én már nem tudok!
Ujjaim acélsodronyok,
Gitárom visszaadtam rég
A fának, amiből metszették.
- Most megyek! Adjatok utat!
Nem vagyok, csak egy mozdulat
A tovatűnő éjszakán.
- Pipacs a töltés oldalán

Bodnár György Mihály - A magány

Bodnár György Mihály - A magány


Amikor magadba roskadva
bolyongsz az őszi szélben,
tudat alatt is lelkedbe mar
a keserű magány,s a kétely,
vajon hol ronthattad el mégis és
lehet e még valaha hű társad
ki melletted marad,mint ahogy
szíved szerint mindig is kívántad.
Nem ugrálhatsz már féktelen erővel,
a szép idő is rég eljárt feletted,
ám azért még járhatsz emelt fővel,
mi tőled tellett azt mind elkövetted.
Hogy rossz időben,rossz helyen születtél
az mégsem lehet csak a te hibád,
a léted "odafönn" van régóta megírva:
csak a Sors tudja mit,s miért vetett ki rád.
Te már egy antik,nyitva hagyott könyv vagy
és bárki bármit kiolvashatna belőled,
hogy öröm kísért utadon,vagy bánat,
hogy szomorú,vagy jó hír érkezett felőled,
Hogy neked őszinte barátod a bánat,
s hű cimborád a szeptemberi ősz,
mert lelked melengeti ahogyan a Nap
a fák színes lombján lustán elidőz,
Hogy a te szerelmed már lassú tűzzel ég,
s a boldogsághoz neked kevés is elég,
egy kedves mosoly,egy melengető szó,
s a többi szinte már elhanyagolható.
Sétálj hát barátom a süppedő avarban,
lassú ritmusban dúdold el hattyúdalod,
s ne jöjj a szembe széltől könnyedén zavarba
hisz' az égen ragyog már fénylő csillagod.

Dévényi Erika - A csend hangjai

Dévényi Erika - A csend hangjai


A csend titokban elmond mindent,
Csak figyelned kell, s hinned,
hogy megértheted.
A csend mélyén hangok rejlenek,
Csak hinned kell, hogy te is elérheted.

A csend beszél, ha értő szív hallgatja,
A mélységek legmélyét is meghallja.
A csend hangjai az érintést nem tűrik,
Ha látni akarod, azonnal eltűnik.

Lénárd József - Mondd, hogy vagy

Lénárd József - Mondd, hogy vagy


Ne mondd, hogy messze vagy,
ne mondd, hogy mikor, és meddig.
Mondd azt, hogy vagy nekem,
Mondd, hogy tavasz van évekig.

Ne kételkedj soha,
Nézd ezt a pár hóvirágot.
Áttörte magát a kemény földön,
Kibújt, hogy köszöntsön téged is.

Hirdeti a tavaszt, a szerelmet,
a fény napsugarát.
Kis kalapja alatt,
a vágy sóhajtását.

Kihajt akkor is, ha hideg van,
ha szikrázik a hóban a fehér.
Ha kevés a rög a kövek között,
de látni akar, mint szerelmes legény.

Vele üzenek sokszínű fényt,
mert minden csodás szivárványban
benne van, s keverve fehér
lesz. A titkukat elküldöm én.

Dsida Jenő - Altass el...

Dsida Jenő -  Altass el...


Húsvéti álom vagy nekem,
szelíd, elképzelt távol árnyék,
akit sírva köszöntenék fel,
ha rátalálnék.

Éjjelenként a párnámon babrálsz,
sóhajod könnyű alig vert nesz,
de ha kezemet feléd nyújtom,
már tovalebbensz.

Nővérem vagy, de nem vagy Nőm,
nővérem vagy, de nem vagy Vérem:
Tőled hűvös cirógatást
szabad csak kérnem.

Tüzes csóktól szétfoszlanál,
öncsaló őszi hazugsággá
s én koldus szívvel elmehetnék
búsan világgá.

Tüzes csókot nem adhat nővér,
tüzes csókot nem vehet álom… –
E versem okát keresem
és nem találom.

Talán fáj, hogy csak húsvét-éjjel
mutatod meg szép sima orcád
s nem szólhatok még bolondabban
rajongva hozzád,

hogy nem ölelsz, mert nem születtél,
nem várhatsz érkező vonatnál,
…de tudom, hogy a temetőben
meglátogatnál.

Száz nőnek vagy kristály-vonása
lopkodott színes vonalakban,
amint egyszer húsvétkor, régen
azt összeraktam.

Erőm vehetik, megcsalhatnak,
ölhetnek majd asszonyok százan:
Te hűségesen fennvirrasztasz
csóktalan lázban.

– Folyjon hát tovább csukott szemmel
ez a holdkóros kicsi játszma… –
Beteg vagyok. Altass el, álom:
Fehér apáca!

Csoóri Sándor : Hetedik napja

Csoóri Sándor : Hetedik napja


Neked írom ezt a suhanó verset
siess, ha tudsz
ne várd meg a holnapi estét.
Hetedik napja bámulom már
a döglött homokdombokat
ebből a kopár szállodából
s az unatkozó kis erdőt.
Óriás varjú eszi benne a havat.
Topog, cikákol, aztán elröpül
ferdén észak felé.

Mintha fekete húscsomó szakadna ki belőlem
szárnyra kapva.
Nem akarok már az órára nézni egyedül
a kenyérre, a késre
a test hirtelen támadt sötét krátereire.
Valami elfojthatatlan földi suhogás készül
a számmal újra megszólalni.
S nem akarok már többé egyedül reménykedni magamban.
Siess, ha tudsz, hideg szél fúj itt az ország szélén,
fázik a kezem nélküled, mint az őrt álló katonáké.

Szeicz dr János - Ő

Szeicz dr János: Ő

Én már akkor is szerettem
mikor még meg sem született
nem tudtam, de Őt kerestem
míg koptattam az éveket,
túl voltam férfikor delén
nem hittem jöttében már
amikor betoppant elém
és elragadott mint az ár.

Sokat merengtem e csodán
mely legyőz teret és időt,
a rokonlelkek vonzalmán
mely segít megtalálni Őt,
felismerni a sok között
az egyetlen nekem valót
kihez az örök sors kötött,
velem lélegzőt s álmodót.

Őt, ki lesz az édes társam
kivel mindent megoszthatok,
akire oly régen vártam
végre a szívemre vonhatok,
drága fülébe súghatom,
hogy nélküle rossz volt nagyon,
akitől végre megkapom
azt ami a legszebb vagyon.

Nagy István Attila - Hányszor voltam

Nagy István Attila - Hányszor voltam

Hányszor voltam reménytelenül elveszett,
olyan, mint akit a félelem űz,
s nincs menedéke sehol.
Hányszor futottam valami elől,
ami körvonalazatlanul égette a szívem,
de hiába volt minden.
Mert amit nem lát az ember,
csak belülre rajzolja a képzelet,
attól nem szabadulhat.
Ott voltál mindenütt,
s én úgy tettem, mintha nem így lenne,
mintha lenne más,
melletted egy szívdobbanás
az utolsó lélegzet -
nélküled.