Beke Sándor: Kényszercsönd

Kényszercsönd

A csöndnek
annyi arca van már -
én csupán annyit érzek
hogy éle is van
s rám nehezedve
szívemet
mintha kettémetszené
reményekbe bugyolált éle.

Szabó Magda - Ketrec

Hiába dobálsz a rácsokon át
falatot: békítő szavakat,
nem gyúl ki áram szemem fenekén,
fekszem, kedvetlen fenevad.

Már enni se húz, ha a hús bezuhan,
nem én vertem csapra a torkát,
futva a csorda után. S nem iszom,
mert tálba kínálod a forrást.

Fekszem, de agyam mezején szabadon
legelészik a kép: odabenn
látom, kitörök e nyársakon át,
amiken felakadt az egem,

és kergetem újra, ha száll a veszély,
csapok árnya után le a földre,
s viszem tűzön át kölyköm, a magányt,
fogaim között, menekülve.

Moccan a karmom tokjaiban,
s el is ernyed. Elfut a kép.
Ízekre elemzi csíkos koponyám,
és elveti lendületét.

Hiába ugornám. E szűk szerelem
rácsát el sose rontom.
Meg-megmutatom fogamat tefeléd,
ki elálltad tág horizontom.

Zsefy Zsanett: Megdermedt mozdulatok

Megdermedt mozdulatok

ujjaimban megfagyott arcok és tájak
virágok rajzok
gyulladásba
dermedt mozdulatok
felejtett vonalak
ismétléshiánya
kiszáradt tempera
halott színorgiája
képzelettelen formák
élet és halál
öröm és bánat
szétkenődött világ
a gyermekkorom
gúzsba kötött álma
fiókba be a sorba
rendetlenül heverhet
egy halomba
már ki nem egyengetem
gyűrötten hagyom
majd eldobom valahol
egy kukában
rátalál egy guberáló
s kibontja
színek vonalak mint szárnyak
gyülekeznek lapokra
összeállnak a régi vágyak
a gondolatok sorokba ülnek
a hegedűmön halkan hegedülnek
körbe állnak majd az angyalok
s csodálnak
tudom ez mind mese
de meghagyom
a dermedt mozdulatokat
képzeletemben néha
előkapom
felolvasztom

Balázs László - Ahogy azt kell

Lobbanó lángból
Születni szállni
Szállni az égre
Éjbe font füstben
Szárnyalni szépen
Szemben a széllel
Hullni harmatba
Hullani hóba
Tűz mellett fázni
Fényleni dalban
S ha dúdol az este...
Kihunyni halkan.

Balla Zsófia - Túloldalon

Túloldalon

 

Én csak egy betűsor vagyok,

üzenet s üdvözlet e-mailben,
kitől ezt-azt kérdeznek és
kihunyt képernyőre ítélnek;

egy megszólított női név,
arcom emléke, hallomása,
zokogáshoz kis menedék
vagyok, szívprogram futtatása:

legördülő ablakban egy
választható menü; kimásolt,
s új helyre szúrt jel tévelyeg.
A szemszöveg kiont magából.

S csak röpködök, megtért levél,
billentyűk, csillagok között.
Kifolyt éj áramlik belém,
s mind, ki fű jelbe költözött.

Bódai- Soós Judit - Valahol mélyen a szívemben...

Nincs tér, és nincs idő kettőnk között;
lelked vendégül hozzám költözött,
s egy apró rezdülés, egy csendes hang
már énbelőlem is tebenned van.

Arany Tóth Katalin - Maradj csendben

Maradj csendben

 

Maradj csendben, lélek!
Maradj nyugton, te szív!
Képzelet táncol csak
tévesztőn körötted:
tévútra röpítő
téveszméd hív!

Maradj csendben, lélek!
Maradj nyugton, te szív!
Idézd fel vágyadban
azt is, hogy hány éjen
forgatott álmatlan
bánatban kín!

Maradj csendben, lélek...
Maradj nyugton, te szív...
Szavak a távolból...
Mit vársz még Sorsodtól?!
- reményed szánalmas,
törékeny híd...

Ady Endre - Jönnek jobb napok

Jönnek majd jobb napok is
S egyszer
(Be jó lesz, ki megéri)
Torkig a förtelemmel
S emlékezve
Megállítjuk
A gonosz szédítőket,
A tegnapi időket.

És csöndesen megkérdjük:
Milyen halált akartok,
Buta és elnyűtt
Régi, ostoba kardok?
Egyszer,
Tele emlékezettel
Még kérdezni is merünk:
Jönnek még jobb napok is.

Szabolcsi Zsóka

Lehetetlenre szomjazom:
megértésre, türelmes hangra.
Csordultig telt lélekkel lépek
sírva vissza önmagamba.

KELLEMES ÜNNEPEKET KÍVÁNOK MINDENKINEK, AKI OLVASSA A BLOGOMAT!

Bőhm András - Bíztató

 

 Bíztató 

         

Akár csak Ő
a kenyeret,oszd szét
lélekmelegedet!Jusson
cinkének, fagyos
ágra,kóbor kutyának
éjszakára.Oxigén légy a
fuldoklónak,fény, a vakon
elbukónak!És ha mégis
légy éjek éje,borulj
az ember szégyenére!

Fésüs Éva - A lényeg

A szépben az a legszebb,
ami leírhatatlan,
a vallomásban az,
ami kimondhatatlan,
csókban a búcsúzás
vagy nyíló szerelem,
egyetlen csillagban a végtelen.
Levélhullásban erdők bánata,
bújócskás völgy ölében a haza,
vetésben remény, moccanás a magban,
kottasorokban rabul ejtett dallam,
két összekulcsolt kézben az ima,
remekművekben a harmónia,
részekben álma az egésznek,
és mindenben a lényeg,
a rejtőzködő, ami sosem látszik,
de a lélekhez szelídült anyagban
tündöklőn ott sugárzik.

Paul Géraldy - Mea culpa

 Mea culpa

  

Mondd, érzed-e, hogy tévedésem
mily végtelen:
szivedbe raktam el egészen
az életem.

Mikor szerettelek nagyon,
azt hittem, hogy ami van itt lent,
a földet, az eget, a Mindent
beléje zárhatom.

Most látom ezt a nagy hibát,
szenvedsz te, és én felnyögök.
Nem fér el egy egész világ
a homlokod mögött.

Szived meleg, szelíd, belátom,
s jó igazán.
De kívüle más is van a világon
s nem pótolhatja sem a barátom,
sem az anyám!

(Kosztolányi Dezső fordítása)

Komáromi János - Közös már

 Közös már

mikor vörös csíkokat fest az égre
a bársonyujjú alkonyat
és édes, kéjes csók hívogat
akkor, mint a bokrok mélyén
megbúvó madarak
egymáshoz simul a testünk
lélekben felmelegszünk
mert ebben a hideg világban
lassul a mozdulat
és alig ver már a szív
most vérkörein egymásba omolnak
és izzón kivirulnak a
lázba borult artériák

mikor partra futó hullámokon
táncol a sárga-léptű napsugár
és magadba-záró ölelésed rám talál
akkor, mint a hegyek bújnak
a mélyben össze
úgy tűnik egymásba
külön valónk
mert ebben a
tűzzel pusztító világban
még él a szerelem

most lélegzetünk összekeveredik
és egymás szavait mondjuk
közös a nyelv
az ajak
közös a kéz
a mozdulat
közös a létezés
és örökké közös már a halál
ami minden ölelésben rám talál

Csatári Éva Edua - Nem hittem volna...

 Nem hittem volna...


Nem hittem, hogy létezik barát,
Kinek hiánya ennyire fájt!
Kinek itt őrzöm szívemben, minden gondolatát.
A távolság s idő tovatűnt, most újra süt a nap,
Ismét láthatom kedves barátomat.
Mit vártam eljött, és újra nekem beszélsz,
Mondod ismét: "Azt sem meséltem még...!"
Felcsillan kék szemed és kedves mosolyod,
Én kizárom most az egész világot,
Szívemmel, lelkemmel szavaid hallgatom.
Nem tudtam, hogy van ember,
Kinek hiánya így fájhat!
Kinek sóvárogva várt szívem, egyetlen szavára.
Aki most újra megnevettet, ha szomorú vagyok,
Fenn az égen, még a nap is szebben ragyog.
Csillogóbbak az égen a csillagok,
Felszárad az eső, ha veled vagyok.
A vihar lecsendesül és minden oly békés,
Mint veled együtt, minden egyes lépés.

Szeicz János dr -. Átölel a magány

Átölel a magány


Oly távol jársz,
az érintésed emlék már,
veled az élet múlott el,
s elszállt a fény,
minden remény,
szavamra most a csend felel.

A régi nyár
aranyló fénye nem ragyog,
szemed tüzével nem hevít.
Emlék ölel,
lágyan száll el,
s magányom mindent elborít.

Maradj velem,
hiszen a tél már oly közel,
gyújtsd meg még egyszer hajnalom,
emléked még
bennem úgy ég,
mint lappangó parázs halom.

Az éveim
fogynak és búcsút intenek,
csak álmaimat őrzöm meg
a papíron,
hogy maradjon
emlék ez a fakó szöveg...

Kovács Anikó - Eltörött sóhaj

Eltörött sóhaj

Fáj-e még néha az elmondhatatlan,
a perc, mely mohos, alja-nincs kútba zuhant,
mikor ébenfából faragott hangszerünk húrja
apró sikollyal örökre és végleg elpattant?

Látod-e még néha önnön önmagunkat,
amint a púpos, kancsal bánat utánunk szaladt,
ezernél több-színű, frisskedvű életünkre támadt
és szemvillanás alatt megmérgezte azt?

Tudod-e még néha-néha felidézni arcom
és hiányzom-e vajon még neked... ---
lásd,napjaim még tőled fahéj-zamatúak
és éjszakám emlékeidtől dúsan fűszeres.

Hallod-e még néha a kérdést,
vajon motoz-e fejedben a hang, ---
vagy csendesen, szelíden elsötétült,
elült szívedben a kongó bronzharang?

Megbocsátod-e hogy magam életedbe mártva
december tiszta csöndjében eléd tettem azt,
mi fakult napjaidat tűzbe hozta, - lángba,
mely úgy ízzott tőle, mint a júliusi nap?

Érzed-e még néha az érzést,
amit azon a kába, késő-délutáni napon,
mikor a napsugár fáradtan, ferdén lecsúszott
a túloldalon álló hatalmas tűzfalon?

Földeáki-Horváth: Anna Egy ideje

Egy ideje

olyan az életem, mintha az "alvilág poklait" járnám,
mintha valaki tudatosan mindent megtapasztaltatna velem,
hogy ezáltal tudást szerezzek, közelebb jussak a megvilágosodáshoz.

És valóban:

soha ilyen boldog nem voltam, mint most, amikor kívülről szemlélve
a legboldogtalanabbnak kellene lennem.

Szétoszlóban a köd, amiben eddig éltem.

Meglepő felfedezéseket teszek szinte nap mint nap és nem értem,
miért nem voltak eddig ezek egyértelműek számomra?

- mert nem volt időm gondolkodni rajtuk?
- mert nem tudtam, hogy gondolkodni kell rajtuk?
- még nem volt itt az ideje, hogy választ kapjak?

Miért kell 44 év a felismerésekhez?

Miért nem hoztam ezt a tudást magammal?

Ez a sok MIÉRT foglalkoztat, és sokkal jobban érdekel, mint bármi más.

Szeretnék választ kapni

a kérdésekre,
a mindenségre,
magamra.

Gámentzy Eduárd - Én sajnáltam

Én sajnáltam

Az éjjel végre megszülte a hajnalt,
Narancsvörösben játszó gyermekét.
És könnyezett, mert úgy szerette volna
Ringatni csendben,… átölelni még!

Én sajnáltam, mert elértek a könnyek!
Hullottak rám, áztatták mindenem.
És itt maradtak emlékeztetőül,
-Sötétlő foltjai, a szívemen!  

Zsefy Zsanett - Magamban dudolok

már szerény marokkal
szór csillámport a vágy,
fekete köpenyben ázik,
könnyek közt zihál,
kétes gondolatokat szül
a pillanat,
hiába a törekvés,
a szó üres marad.

a fűszál hegyén
harmatcsepp sem leszek,
gyöngysorrá
hiába fűz a képzelet,
alkonyi fénnyel
sem hozok csodát,
visszafogottan dúdolok
magamban tovább...

Boda Magdolna - Mindig elkerüljük egymást

Mindig elkerüljük egymást


Amikor nem vagy itt,
mélyebben létezel bennem,
mint legmélyebb
csöndben a csönd.
Én ilyenkor
csak vándorolok,
magamból is kivetve,
árván, száműzetve, -
és keresem a dalt
és a reményt,
hogy egy napon
majd találkozunk
mi ketten
a metafizikai létezés
sűrű hálóján
túl,
az itt és ott
kereszteződésében
és felismersz a
csalogány énekében.

Túrmezei Erzsébet Az alkalom

Az alkalom

Jön ... elmegy ... többé nem látod soha.
Szobádba száll, mint csillogó madár ...
s ha nem csukod be jól az ablakot,
huss, odafönn a kék magosba jár.

Úgy csillan meg, mint napfelköltekor
a réten villogó gyémántszemek ...
s ha meg nem látod, percek múlva már
fűszálakon csak fájó könny remeg.

És neked már csak fájó könny marad
befátyolozni vétkes, vak szemed.
Nem adtad akkor ... most már nincs kinek.
Nem tetted akkor ... most már nem lelet.

Zsefy Zsanett - selyemvirágok

selyemvirágok

selyemvirágok
szétszórva a lapon
még középen hagyom
az asztalon
végigsimítja őket a kezem
az élet mondd miért nem
ilyen selyem

selyemvirágok a lapszélen
szanaszét
színes keretbe sejtett életed
nehezen viseled
vízióid tétova lépések mind
s mindig a lapszélen
csak a lapszélen

selyemvirágok
szerteszét
hagyom
alattuk csend
fölöttük kezek
köztük nyugalom
a fény lassan elpihen
árnyakkal vegyül
de a föld odalent
nem simogat
selyemvirágok alatt
a hideg sosem ringat

Kovács Anikó - Így rendeltetett

 Így rendeltetett  

Néha kell, hogy áldott
rendet teremtsek magamban,
helyére kerüljön
minden picinyke, apró részlet,
s míg az őszi nap máglyája
lassan összeroskad,
szertefoszlik a lebukó nap
sáfrányos, fáradt tündöklése.

Élni vágyom újra, -
hát roppant templomot alkotok,
szívből, életből, jóságból,
szerelemből : Belőled,
így lettél fenséges katedrális
hol gigászi a méret, -
...belőlem minden ...

Bényei József - Köszönöm

Köszönöm


Megköszönöm ezt az esőt is,
arcom fürdeni belemártom.
Köszönöm a levélneszezést
feketetörzsű körtefákon.

Köszönöm, hogy holnap is nap lesz,
s reggel talán felébredek még.
Köszönöm a hajnali csöndet,
s a mályvaszínű naplementét,

kudarcok, harcok buktatóit,
edző tüzét a szenvedésnek,
zászlót, könnyet, fejfát és bölcsőt,
ami csak volt. És azt, hogy élek.

Cserényi Zsuzsanna - Patak vagyok

 Patak vagyok
.
Egy patak vagyok,
Mely végig csobog az életen,
Ha vize néha zavaros lesz,
Majd letisztul apró köveken.
.
Egy patak vagyok,
Medréhez kötve a világban,
De nagy folyókba érve már
A tengert is megláttam.
.
Egy patak vagyok,
Kicsiny sodrás egy ...

Tóth János: Cérnáját fűzi a remény

Cérnáját fűzi a remény

November jár a kopár fák alatt
erőtlen szél ejti le levél játékát,
s az egy pocsolya vizére tapadt
összetörve a ruhátlan tükörkép fát.

Alkony lép át a délután fölött,
fényeit zabolázva poroszkál a nap,
ég peremén felhőbe ütközött
s vérfénye festi a hófehér fodrokat.

Estbe fordul az idő, cérnáját
fűzi a remény s tépett vágyaim varja,
talán ma lelkem szép álmokat lát,
az üresség elenged, s nem ölel karja.

Bródy János - Amíg emlékezünk

 Amíg emlékezünk


    Eltűnt egy dal, aki ismerte, szóljon
    addig még él, amíg emlékezünk
    Eltűnt egy vers, aki olvasta, szóljon
    addig még él, amíg emlékezünk

    Hol van a dal hova tűnt,
    hova tűnt az a sok virág
    Hol van a tánc hova tűnt,
    hova tűnt az az ifjúság
    Bennünk él tovább

    Eltűnt egy szó, aki hallotta, szóljon
    addig még él, amíg emlékezünk
    Eltűnt egy kép, aki láthatta, szóljon
    addig még él, amíg emlékezünk

    Hol van a dal
    hova tűnt, hova tűnt az a sok virág
    Hol van a tánc
    hova tűnt, hova tűnt az az ifjúság
    Bennünk él tovább

    Eltűnt egy tánc, aki táncolta, szóljon
    addig még él, amíg emlékezünk
    Eltűnt egy lány, aki elvitte, szóljon
    addig még él, amíg emlékezünk

    Hol van a dal    

hova tűnt, hova tűnt az a sok virág
    Hol van a tánc
    hova tűnt, hova tűnt az az ifjúság
    Bennünk él tovább

Áprily Lajos: Útravaló

 Útravaló

A lélek,
mikor búcsúzva bontja szárnyait,
visz magával a földről valamit.

Eszmét, melyet világra ő hozott,
virágot, melyet ő virágoztatott.

Én Istenem, én mit vigyek neked?
Nem vihetek én mást, csak verseket.

Kiválasztok pár útamra valót,
a többinél tisztábban dalolót.

S ahol ösvénnyel vár az égi rét,
zenét hallok majd, felséges zenét.

Barátom, aki már előre ment,
azt a zenét rég hallja odafent.

S ahogy azt a muzsikát hallgatom,
azt a keveset rendre hullatom.

Az a zene csak vallatja velem:
Süket sor... nem merem... ezt sem merem.

S amikor, Uram, hozzád érkezem,
könnyű kezem miatt szégyenkezem.

A választottakból csak egy maradt,
az, melyben elfogtam egy sugarad.

Az, amelyikben elmondtam neked,
hogyan szerettem drága földedet.

S szólok: Csak ennyit hoztam. Ó, Uram,
ne ítéld meg nagyon szigorúan.