Cérnáját fűzi a remény
November jár a kopár fák alatt
erőtlen szél ejti le levél játékát,
s az egy pocsolya vizére tapadt
összetörve a ruhátlan tükörkép fát.
Alkony lép át a délután fölött,
fényeit zabolázva poroszkál a nap,
ég peremén felhőbe ütközött
s vérfénye festi a hófehér fodrokat.
Estbe fordul az idő, cérnáját
fűzi a remény s tépett vágyaim varja,
talán ma lelkem szép álmokat lát,
az üresség elenged, s nem ölel karja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése