Mikor a hegyen...
Mikor a hegyen már tavasz
fehér kökényvirág
lobban, s széljáték szétviszi
friss öröm bánatát.
Ébreszt a kék, ébreszt a zöld.
Dörmög a föld, s meleg.
Járják az erdőt önmaguk
kereső emberek.
Mikor a hegyen már a nyár:
az illatujj hegyén
bogár megül, elszáll, s forog
a fénykerék-remény.
Egy-egy madár, ha felkiált:
az illatujj remeg.
Járják az erdőt volt-maguk
kereső emberek.
Mikor a hegyen már az ősz:
a színek ünnepén
megyek, hol úgy voltam Veled,
hogy sohsem voltam én.
Sárgába és vörösbe hull
a táj, a hegytető,
s dobban a szív, sóhajt a szív:
gyönyörű temető!
Száz szolga-árnyék meghajol.
Az égen görbe hát,
s érzed kifosztott alkonyok
elkésett bánatát.
Mikor a hegyen már a tél:
nincs más ott, csak magam,
s a csend, a kő, törzs, ág, avar, -
mind, minek álma van.
Az álom velük összeköt.
Hógyöngyöt sír a fény,
s volt-ösvény átfut, múltba fut
a szívem közepén.
Kedves daphne!
VálaszTörlésMegtisztelő, hogy feltette a versemet. Csupán azt szeretném kérni, hogy, ha lehet, az ö, ő betűk a pontokkal, illetve ékezetekkel szerepeljenek (tehát például: ősz). Ha kell, szívesen elküldöm e-mail címére WORD fájlban.
Az én e-mail címem:
lelkes.miklos@chello.hu
Üdvözlettel: Lelkes Miklós
Kedves Miklós!
TörlésKöszönöm a látogatást, köszönöm , hogy felhívta a figyelmem a jelzett hibákra.
Elnézést kérek amiért elkerülte a figyelmem, de bizony ha valami megfog tudok úgy olvasni, hogy a lelki szemeimmel én "látom" azt ott nem lévő ékezeteket is.Sajnos most is ez történt,pedig ez belátom helytelen szokás.Máskor jobban fogok figyelni.
Üdvözlettel, daphne