Magamra maradva
Magam elöl is futottam már,
amikor csendben a semmibe hagytál.
Üres, lélektelen szobám falán
már az árnyékodat sem kerestem.
Hajlott hátú volt már a tél,
amikor emlékeim esőfüggönyén
fagyos pillantású,
gúnyos arcodat megláttam.
A vágy ezüsthintajára már fel nem szálltam,
s a magány gödréből csak lassan, de kimásztam...
Szívem acélredőnyét örökre lehúztam, és
összefüggéstelen álmaimba bújtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése