Kun Magdolna

Lesz még olyan idő

Lesz még olyan idő, mikor járni sem tudunk,
kézben tartanak majd, mint a gyermeket,
és oly féltőn fogják át elgyengült testünket,
mintha attól félnének, hogy összetörhetnek.

Nem leszünk mindig boldog mosolygósak,
arcunkon kiütközik a gond-évek nyoma,
mely mély vájatot vés homlokunk köré,
hogy a rásimult redőknek legyen otthona.

Tudatunkat talán nem veszítjük el,
és úgy indulhatunk át a fényes túlsó partra,
hogy minden itt hagyott szép gondolatunk
megmarad annak, ki szemünket lefogja.

Sosem lehet fájdalom nélkül búcsúzni,
langyesőként záporozó könnysirámok nélkül,
s úgy útnak indulni, olyan erős hittel,
hogy az elmúlás is éljen örök szép emlékül.

Ma még nehéz elfogadni azt a pillanatot,
mikor lebegő képzeletként illanunk majd tova,
de nem változtat azon az örökletes tényen,
hogy halhatatlanok nem leszünk soha.