Mondd, hogy nem rontottam el
Zenét hallgatok éjszakánként,
és szavakat gyűjtök a feledésnek.
Anyaföldemmé lesz a sírás,
Anteusz, mikor tükörbe nézek.
Magamban hordom bukásaimat,
mint az izmokat. Ők mozgatnak engem.
Most már örökké együtt reszketünk
a szélben, e hatalmas lélegzetben.
Mondd, hogy nem rontottam el végleg.
Tedd azt az egy szót ostyaként a számba.
Balsorsom az elérhetetlen,
s mert gondolni se tudok másra,
a megvetésre méltó lettem:
semmit se téve mindent elkövettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése