Szilágyi Hajnalka - Szívdobbantó

Szilágyi Hajnalka - Szívdobbantó


Íveket hajlítasz körém
zuhanó csillagok fényéből,
gömbökbe simítod fáradt nappalom,
szerelemmé sóhajtod bennem
romok közé hajított virágtalan álmom.

Hogy elérjelek szerelem-öleléseidben,
hidakat feszít közénk az estvilág.
Csend-osonva örvényedhez szelídülök,
nem törődve pironkodó isteneinkkel
egymásba bújunk szemérmetlen pőreséggel.

Szemed fényében tükröződik testem,
súlytalanná vetkezem álmaim
a ruhákat szaggató ölelés levegőért kiált,
zihál bennünk a domborodó sóvárgás.
Virrasztó önmagam hozzád szoktatom.
Szétdobált vágyaink
tompán a padlóra zuhannak,
a szavak nélküli pillanatok
ajkunkon csókká zsibbadnak.

Olvaszd testemre ujjaid táncával
a szikraként ölelt alkonyaink lángját,
gyere, sikolts velem, ebben
a szívdobbantó álomvilágban,
hol az idő lassan elapad,
s mezítelenre tépi körülöttünk a falakat.

Kapaszkodj kúszva leheletembe,
bújj ölembe ringva,
légy csendesen kedvembe,
hagyd, hogy kigombolt lelkedbe
hímezzem feloldozatlan titkaim,
s átlépve e csupasszá törött csendfalakon,
pilláid alá álmodom a holnapok gyermekeit.