Kukel Eva: Búcsúzó vándor
Nem kell szebb érzés,
mely ehhez
a némasághoz fogható.
Csupán a dér,
a szellő az,
mi nyugtató.
Mondd. Ha kettőnk szíve fagyott már,
ha mindkettő szilánkosra hullt,
S ugyanúgy szúrja tüdőnk belülről,
Mint a füst.
Ki lesz az, ki felolvasztja?
Lesz-e még oly melegség?
Hagyd itt kéznyomod.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése