Ahogy szeretlek, ahogy megszerettél,
az olthatatlan hűség egy veled,
hogy vele élj, vagy jajjal belevesszél.
Ki tudja, előbb melyikünk temet?
Ki éli túl a másiknak szerelmét?
– kirakva multunk mozaik kövét,
bolygatva alvó érzéket és elmét –
szivárványt vonva fölém, vagy föléd?
Hol járnak akkor ők, a fiaim
s lányom, e három belőlünk kivált
világ, világok, legszebb csókjaim?
Bennem még minden érettük kiált,
s lehet, hogy korán kérdezem ma még:
lennél-e újra kezdet s majd a vég?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése