Arcomat gyötri ránc, idő,
a tenger – látod – ezt faragta.
Homlokomból ballada nő,
kudarcok szénfekete szobra.
Ha segítenél, most gyere,
kötözz kerítést vad szeleknek,
ne szóljon szavak kényszere,
görcseimből hidd el: szeretlek.
Majd túléljük a szenvedést,
gyönyörű lesz a csönd a mélyben.
Érints szívemhez kurta kést,
hogy a haláltól sose féljen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése