Most még...
Most még vajúdik bennem az érzés,
gyötro fájdalom testembe fészkel,
nehéz a lelkem, nehéz a lépés,
meghitt létünknek egyszerre vége...
Kongó hiányod harangja zendül,
lázas gyengeség olyan eleven,
nehéz nélküled most még, egyedül...
nem vár senki se szokott helyeden.
Belsom megremeg, hárfaként rezdül,
most még falsul szól, lassan hangolom,
várom, míg szívem új dala csendül,
addig bánatom könnyit hullatom.
Kóros fertoként kerül az álom,
nappal és éjjel egymásba olvad,
régi önmagam már nem találom,
most még szenvedek de majd vár a holnap...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése