Már távolról nézem
Mi létezik, az múlik is, hiszen
haldoklanak a fényes csillagok,
mikor a reggel újjászületik.
Emlékeimmel én is így vagyok.
Szívem ábrándjai bár szöknek,
dal fakad még múltam sóhajából,
ám unó szavakból font versnek
nem jutott forró romantikából.
A múltba visszanézve kérdem:
miként veszett el annyi jó napom?
Rég kiszáradt tollam csak hever,
nem fűti többé semmi a dalom.
Kicsiny világom szegletéből
néha hiszem, a mindenséget látom,
de mikor porszemként elmúlok,
életem két szám lesz csak fejfámon.
Távolról nézem már e létet,
nem izgatnak rejtélyes holnapok,
amit még látok és tapasztalok,
magamba zárom, s bölcsen hallgatok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése