Kormányos Sándor

Áruld el...


Itt még most is égig érnek
a fák, és kint a réteken
gyermekkorom tágra nyíló
szemében ring a végtelen.

Régi nyarak illatával
ölel a szél, míg suttogok:
Hazajöttem, megismersz még
öreg nyárfa? Nézd, én vagyok.

A kisgyermek, ki ágaid közt
kacagott, bujkált egykoron,
az vagyok, csak felnőtt lettem,
és szomorúbb is, jól tudom.

Visszajöttem, megkérdezni:
Mi az, mi hajdan itt maradt?
Áruld el most, öreg nyárfa:
Mért voltam akkor boldogabb?