Egy vádaskodásra
igen, ilyen vagyok csakugyan,
ilyen gyerekes és ilyen kegyetlen,
egyetlen kedves, jó szóra,
tétova simogatásra várva,
gyanakvóan és kétségbeesetten
még ma sem tudok nélkülük élni,
s ha már ilyesmit sem lehet remélni,
úgy végképp elzárkózom, s ha kell,
meg sem szólalok többé szégyenemben,
mert az élet így elviselhetetlen.
igen, ilyen vagyok csakugyan,
ilyen gyerekes és ilyen kegyetlen,
egyetlen kedves, jó szóra,
tétova simogatásra várva,
gyanakvóan és kétségbeesetten
még ma sem tudok nélkülük élni,
s ha már ilyesmit sem lehet remélni,
úgy végképp elzárkózom, s ha kell,
meg sem szólalok többé szégyenemben,
mert az élet így elviselhetetlen.
"az élet fut így el...s közben mennyi félreértés, meg nem értés...elhallgatott, ki nem mondott szó...mely, ha őszinte, igaz, mennyi mindenen átsegít...s közben az élet csak fut, fut, egyre gyorsabban, s a jegenye is vele együtt öregszik, tépi az idő...
VálaszTörlésKöszönöm a látogatásod, és a kommented!
VálaszTörlés