Hajdan...
Hajdan, ha jött szines alkonyat
S végigderengett a vizek felett,
Virággal ékitvén a lantomat
Dobogó szivvel daloltam neked.
S a lemenő nap sugárözönében
Hol kék virágtól himes volt a part,
A mohos, vörös sziklafal tövében
Behunyt szemekkel hallgatád a dalt.
Vége van. Egy hur megpattant a lanton.
Fonnyadt virágot visz a szél tova.
A régi vágyról ah, a régi hangon
Nem fogok én dalolni már soha.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése