Kovács Daniela

Az éj neszei


A csönd húrjain átrezeg az alkony,
Sötétbe olvad a nap ragyogása.
Pilláim alatt bekúszik az álom,
Kiemel a létből az éj suttogása.

A kisírt szemű idő pereg, mint a homok,
Az égi csillám a takarómon piheg.
Innen lesi csöndben az alvó világot,
Tündéri báját szórja szerteszét.

Feszülnek a tájon a fekete selymű árnyak,
Felhők közül letekint egy-egy apró csillag.
Az éj neszei halottá némulnak,
És így marad minden, amíg meg nem virrad.