Kovács Erika

Csak ölelj át...

Összeolvadnál-e velem
a selymes fű rejtelmében?
Hajolnál-e rám,
hogy érezd bőröm illatát?

Szeretnéd-e látni szememben
mindig a vad tüzet,
és letennéd-e
szívembe szerelmed?

Akarod-e, hogy sóhajom
érted szálljon?
Lennél-e velem
akkor is
ha már nem bírom,
és szemeimmel
hiányod sírom?
Amikor kócosan lézengek
körbe magamon, vagy
ha csak a Világ fáj nagyon?
Akkor is akarod?

Csókolnál-e napfényt
lelkemre esős időben,
és kucoroghatnék-e az
öledbe, ha félek a sötétben?

És mondd, elvinnél-e
az ismeretlen
Végtelenbe, Kedvesem?

Ne válaszolj, kérlek...
...csak ölelj át
Magaddal, és hagyd,
hogy higgyem:

...egyszer fogom tudni, hol is az a Végtelen...