A parázs mellett...
Suttogó szavaink mögött
talán még hulló csillagot is
takart a fekete éj;
kívánságba karcolt vágyakat
sodort felénk szelíden
az augusztusi szél...
Lassú táncra hívtak
a fáradt lábak,
ölelő karokba bújtak
a fojtott vágyak,
s fénykoszorút
font fölénk
a meghitt pillanat.
Az égbe szökkenő
szikrák pattogó hangja
törte csak a csendet.
A szunnyadó parázsban
ezüst-szürke pernye pergett,
mint az idő ködlő kötelén
kavargó képzelet.
Szikrák fénye szállt
a végtelenbe,
arcod tükrébe libbent
a nyár múló sejtelme,
idézve a tavasz ébredő illatát,
igézve a kora ősz sárguló avarát,
s míg lelked érintette lelkem,
a boldogság büszke ragyogássá
szelídült ölemben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése