A szerető
Lehunyt szemem pilláján ott remeg,
hajfürtje fürtjeim között,
keze kezemhez oly hasonló,
szeme színe szemem színéhez,
az árnyékomban úgy merül el,
akár egy kő az égi mélyben.
A szeme folyton rámragyog
s nem hagy aludni engem,
oly fényes álma is, hogy sápatag
és párologva száll a nap;
nevettet, majd a bánat súlya nyom,
beszéltet is, pedig nincsen mit mondanom.
(Radnóti Miklós fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése