Kovács Daniela

Lélekvirágzás


Tavaszi szél zúgatta odakinn a fákat,
langy-viharaitól vemhesek az esték
míg indiántáncra perdültek az árnyak,
a titokterhes eget ablakomból lesték.

Suhogó múlt és lélek itt a liget
rügy-szava száll át árva lelkemen,
tejfátyol sző ruhát a meztelen vidéknek
szépségétől könnycsepp öleli át szemem.

E halk bágyadás ajkaimról ásít,
így elrévedve, a messzeségbe hosszan,
s hogy leszáll az éj, furcsán parázslik
a tarágak közül, ha csillagfénye moccan.

A teli-képű hold a tó fölött remeg
szinte idehallom ájult-finom neszét,
szétterülő ezüstje ma illatos és meleg,
és néma rezgése, szent csillagbeszéd