Szabolcsi Zsóka

néha...


mint útszélen nőtt
bánatvirágok álma
mélykék nyarakon

mint pókhálóba
szőtt mosolyok vigasza
barna őszutón

mint elkárhozott
varjak lelke a hóban
vakhideg télen

úgy várnak némán
rügyre, tavaszra, fényre
sötét perceim