Ezüst csend
Csillagos éjjelen, ragyogott
a márvány, a holdfényben körülöttük.
Csak csodálták egymás szemében a világot,
amit az évek varázsoltak belőlük.
Egyek voltak, és mégsem adatott meg még
nekik ez a perc, ez a legszebb óra,
amikor a harc végre véget ér,
és álmok kelnek útra.
Lágy szellő borzolta végig
az ezüst pillanatot.
És ő úgy állt ott,
mint akinek nem fájt még,
mint aki egy sebet sem kapott.
Ezüst holdfény dúdolta
a szellőt álomba.
És ő úgy állt ott,
mint aki egyedül sosem volt,
mint akinek soha egy csepp könnye se folyt.
Csillagos éjjelen ragyogott
az erkély körülöttük.
A selyem csendesen lobogott,
szégyelte zaját közébük.
És megdobbant a világ szíve,
ahogy a lány keze a fiú arcához ért.
Könnybe lábadt kettejük szeme,
felsóhajtott a mindenség.
Szellőlovas tincsek ölelték körbe a csókot.
Ezüst csendben... végre tényleg megváltották a világot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése