Ez hát a nyár
Kóbor, nagy lepkék járnak hozzám,
ide szállnak az ablakfámra,
billegdélgetnek, mint Picasso
gömbön tiporgó artistája.
Ez hát a nyár, a nyugtató derű,
Isten utcaszínháza, szöveg nélkül.
Leül egy veréb is a porba,
saját magával összebékül.
Ez volna jó tán nekem is,
a meleg por, a béke álma,
amikor a narancsos űrbe
kiszáll egy űrhajós bogárka:
kis semmiség a mindenségbe,
aprócska láng-hit, láng-remény,
s úszik utána zöldes csóva
a hajlékony ég peremén.
És én csak nézném, lombokon át,
mintha egy vers hagyna el éppen
vagy egy örökölt vasgolyó,
dongók zajában, szalmafényben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése