Gősi Vali - Csillagéjben
Ha felengednek zord, kemény fagyok,
fény-emlékként tavasszá olvadok,
átadom a végtelen ölének
a jégvirágként nyíló bánatot.
Tavasszal a földi szenvedések,
vak remények végleg elvetélnek,
és minden fájás messzi oldalog.
Bánatom a metsző, jeges űrben
még várja a nagy, végső enyhülést,
harmatkönnyű, játszi fényre vágyón,
mint dermedt fagyból ébredő világ.
Könnyeimen fényvirág fakad majd,
lelkem egyesül a mindenséggel:
örök-ifjú tavasz – csillagéjben.
Ha felengednek zord, kemény fagyok,
fény-emlékként tavasszá olvadok,
átadom a végtelen ölének
a jégvirágként nyíló bánatot.
Tavasszal a földi szenvedések,
vak remények végleg elvetélnek,
és minden fájás messzi oldalog.
Bánatom a metsző, jeges űrben
még várja a nagy, végső enyhülést,
harmatkönnyű, játszi fényre vágyón,
mint dermedt fagyból ébredő világ.
Könnyeimen fényvirág fakad majd,
lelkem egyesül a mindenséggel:
örök-ifjú tavasz – csillagéjben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése