Séta
Megint kibomlott gallyain a nyár.
Virágzó élet lepi el a földet,
a Szamos elcsent piros labdát görget,
lányom szeme: két bujkáló bogár.
Kérdezd a kedvest: útra kelt-e már?
Kakukkfüves, fanyar bogyójú völgyek,
könnyűkezű, hajlékony lelkű hölgyek
öröme-csókja visszhangjára vár.
S ne hidd, szelecském, hogy a szárnyakat
rigók, poszméhek bitorolják mind!
Szállok én is, ha elvakít a nap.
Fellegmadár... Árnyéka meglegyint.
Nyelvem hegyén nyers íze megmarad
rügyeknek, fénynek. És várok megint.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése