Emlék
Egy arc fölbukkan néha a homályból,
Hová eldugta őt a feledés,
Egy régi társnak arca, aki bátor
Tekintetével a lelkedbe néz.
Elhunyt napok és elfakult vidékek
Feléd ragyognak ismét hirtelen,
Fölzendül elnémult szavak zenéje
És lelkeden, lehangolt hangszeren
Ábrándjaid eljátssza újra multad,
Csak bánatod tesz rájuk hangfogót...
A feledés homályából kibukkan
Egy régi arc és feléd mosolyog.
"Egy arc fölbukkan néha a homályból,
VálaszTörlésHová eldugta őt a feledés,-
és a mesén eltűnődünk,
mely olyan régen volt,
talán igaz se volt."
Akár igaz volt, akár nem, eltűnődni mindig jó.
TörlésKi a mesét írta, Ő tudja csak,
VálaszTörlésálom volt,
de milyen csodás.
Így igaz! :)
Törlés