A fény imája
Hajnalban, napkeletről jött a fény,
föld gyönyörű, hűséges szeretője,
szerelme aranyló lángra kélt,
simulva kúszott a hegytetőre,
bebújt a kis kápolna ablakán,
az oltár lépcsőn sugara megrogyott,
bearanyozva a templom szent falát,
a fény, térdre hullva imádkozott,
s falra rótt igéit olvasva újra,
hite a múló nappal egyre nőtt,
a keresztre feszített elé borulva,
a Világ világossága előtt...
majd felállt, a küszöbről visszanézett,
s az alkonyattal lénye semmivé lett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése