arcomba szédülök
elmos az eső
átjárja a létezés
levegős tereit
és semmi nem segít
egy csepp
egy élet
csobbannak
a koncentrikus körök
pocsolyába nézek
és arcomba szédülök
eltűnök emlékek repedésein
"A vers árnyék, a fény gyermeke, megfogni nem tudod, s ha látod, érzed, hallod, tudod, sejted, hogy van valami titka, amit még az sem képes megfejteni teljességgel, akiből, vagy akin keresztül érkezik."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése