Ady Endre

 Félhomályban

  I

  Ott ültünk némán, édes félhomályban,
  Te elmerengve, s égő vágyban én.
  Álmod hová szállt s kié volt a vágyam,
  Titok maradt az szívünk rejtekén.
  Talán a mult viharzott át előtted
  S előttem halkan tünt fel a jelen...
  ...Neked talán már bántó, kínos álom
  S nekem már kínos vágy a szerelem...

  Hidd el, mi csupán csaljuk a világot,
  Arcunkon is hazug az ifjuság,
  Én nem török le illatos virágot
  S neked sem kell már soha mirtusz-ág.
  Én az álmod szeretném visszahozni,
  Te tán szivembe vágyat oltanál -
  Küzdünk egymásért hasztalan, hiába:
  Köztünk a multnak tiltó romja áll!...

  II

  A szívedből egy-egy sóhaj
  Átnyilallik a szivembe...
  Egyedüli kincs tetőled:
  - Amit adhatsz még nekem -
  A szívedből egy-egy sóhaj...

  A szívemből egy-egy sóhaj
  Átnyilallik a szivedbe...
  Oly kevés maradt a multból...
  Amit néked adhatok:
  A szívemből egy-egy sóhaj...