Fájdalom-könnyek
Azok a könnyek, mik nem fértek szívembe,
már legördültek szomorú arcomon.
Most befelé sírok, önmagamba zárom
mérhetetlen fájdalmam, kívül nem látszik.
Fáj, hogy csókod, ölelésed nélkül
kellett eljönnöm túl korán Tőled.
Tudom, Neked is éppen ilyen rossz,
kegyetlen vihar tépi most drága szíved.
Bocsásd meg nekem, Édes, hogy így
történt, ne haragudj rám, amiért
ilyen szörnyű szenvedést okoztam!
S mert kettőnknek fáj, nagyobb a fájdalom.
Fájdalom-könnyek szorítják torkom,
nehezen jön a szó most belőlem.
Te tudod, hogy nagyon szeretlek,
nem tudom, meddig még és miért.
De már nem keresem erre a választ,
mert nem fontos, csak az, hogy
szemed sugara mindig kísérjen,
bárhol is vagyok, hogy ölelj át,
mikor kettesben maradunk végre,
hogy csókod ízét érezhesse szám,
hajadba temethessem az arcom,
s kedves tenyeredbe csókolhassak.
Nem hagytalak el, s Te nem vesztettél
el engem, mert Nélküled csak egy
robot vagyok, aki megy, mert muszáj,
de ha Veled van, benne érző szív dobog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése