Búcsúzik a nyár
Lassan ködselyembe öltözik az elillanó nyár,
s a vándormadarak újra messze szállnak,
elárvult fészkükben, csak az őszi szél piheg,
mikor erejét fékezi az őrült tombolásnak.
A bágyadó nap sugarához közel eső fényben,
megsimítja arcom pár megtört tűznyaláb,
s én magam mellett érzem a csikorgó jég-telet,
mely belepi a dér-fák íves hajlatát.
Nemsokára én is búcsút veszek ettől a világtól,
talán vár egy másik, hol örök lesz a nyár,
s nem kell attól félni, hogy a magányba fúlt esték
elnémuló csendje föld mélyébe zár…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése