Ady Endre

Hiába hideg a Hold

Hiába hideg a Hold. Egyszer
A mi óránk forrón ütött
S szent láz verte az éjszakát,
Melybe két, szép, nyomorult embert
Terelt be a véletlen Idő,
A sokféle Időnek egye,
Irgalmas, bolond, dus Idő,
Mely asszonyommal összehajtott
S melynek azóta nincs mulása.

Égő sebek az Égen s fázva
Suhog itt a földön a palást,
Suhog utánunk a palást,
Szomoruságunk hosszú palástja,
Éjszínű, királyi mezünk,
Pirosló, bus szerelem-sujtással,
De elől meztelen csillogunk,
De szabad mellünk kivilágol.

Nincs már Közel és nincs már Távol.
Régi asszony s régi legénye
Ugy suhanunk, úgy simulunk,
Ugy hull reánk a hűs Holdnak fénye,
Ugy borulunk, ugy remegünk
Egymásba, mintha soha-soha
Kettő nem lettünk volna ketten.

Mindig ezt az asszonyt szerettem.
Szájában és szivében voltam
S ő volt a szám s az én szivem,
Mikor ittasan kóboroltam,
Kárhozottan, a váradi éjben,
Mikor már eltemettem a trónom,
Porrá paskolt a suta Sors
És voltam a senkibbnél senkibb.

S akkor volt, amikor ő ment itt
Hozzám-hajtott, édes némberem
S akkor volt, amikor nagy-ámulva
Tárta ki karját két szakadt
Egy-ember és megint egy lett újra.
És nem is volt ez szerelem,
Csak visszaforrás ujra itt,
E választó, bitang időben.

Kósza Időben, kósza nőben
Láttok azóta, ha akartok,
Egy-bennünket cibálva tép
Az egy utcáju Idő, e zsarnok.
Hiába, az asszonyom megőszűl,
Hiába, hogy én megkopok,
Hozzánk jártok még irigyelni.

Csillagunk a hideg Hold. Lelni
Se lehet csillagot hidegebbet,
De bennünk ősz hajak, csorba dalok
Szeretnek és forrva szeretnek.
Senkise érti, mert sohse volt ez
S szomoru palástunk elnyúlva kacag.
De meztelen előnk csillogva az éjben
Egyen, nagyon, uj és uj ájulással,
Egyen, nagyon, örökre összetapad.