Ecsedi Éva

Mondd, Anyám!

 

Álmodtam szíved dobbanását, vagy csak
képzeltem, hogy a fény felé törve
siettem hozzád a végtelen tengervíz
sodrásában, vad viharok ordításában?
Mondd Anyám... vártál rám a tegnapok
múlandóságának nászágyán?
Mondd Anyám... mi végre adtad kezembe
életem fonalát, miért nem szakítottad el
Tenmagad, mikor még megmenthetted volna
egyszülött magzatod? - De mégis jó volt
mert szerettem mosolyod, csengő hangú dalod...

...áldom kezed, csókolnám még, de nem lehet.
Fénnyé váltál, harmattá, szellővé, álommá.
- Anyám… egyszer voltál nekem, de többé
megismételhetetlen. Feloldódtál a semmiben
elhagytál, hiába kértelek maradj...

Mondd, Anyám! Most hol talállak újra?