Szeitz János

Váratlan kép


Most, már meg kell szoknom
az arcodat, a hajad, a kezed.
A szemed metszését
a homlokod alatt.
A vállad és a nyakad ívét.
Most, már meg kell szokjalak.

Most már meg kell szoknom
ezt a nem sápadt dekadens,
nem nyafogva életet írva valló
Már alakuló huszonegyedik
századi határozott arcot.
Most, már meg kell szokjalak.

Most, már meg kell szoknom
ezt, az élet nem múló átkot,
hogy mindig megtalálom
magamba zártan a világban
Ezt az arcot, ezt az arcot.
Most, már meg kell szokjalak.