Gránitcsend
Ma a gránitcsendtől kértem a szavakat
- az éjben papirosra hulló csillagok -,
velük rajzolom meg az elmúlt-arcokat,
halkan gördülnek le az elmálló sorok.
Vállamon ül az Időből szőtt alkonyat,
hívnak, messzi hívnak vén, kopott ikonok,
betűim árnyai repítik tollamat,
a sötét tintából emlékfelhőt vonok.
Emléksátor lett a sok dacos akarat,
be nem teljesedő konok gondolatok ,
hol sólyomszárny ölel örökszép napokat,
mire vágytak egykoron az ősmagyarok.
Ma a gránitcsendtől kértem a szavakat
- mint ódon fejfában percegő hős-dalnok -,
hol boltíves homály fed mártírhantokat,
sírokban porladnak az évszázados álmok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése