Kovács Anikó

Hófehér vers


Minden gondolatom
béklyótlan ténfereg,
bennem csak most érik az ünnep,
ha nagyon figyelsz, meghallod,
ahogy füstüveg-vágyaim apró darabkáit
eleven zörejként
mágnesként vonzod magadhoz;
a nyíló év hajnalán
szótlan boldogság
törleszkedik hozzám,
figyelem majd ahogy elalszol:
sóhajtásod
haragos-zöld
meggyfalevelek közé barangol,
kibontod álmaimból az örökké ott élőt:
áttűnsz,
mint fehér a fehéren,
hiszünk,
mint az utolsó reményben,
elsimulsz,
mint méz a kenyéren,
és az álmatag sötétben
mosolyod valósággá szépül,
bánatom elhamvad,
erős karodra rábízom magamat,
ahogy egy vén eperfa árnyában
vándor lel nyugalmat.