Imre Flóra

Pünkösdi vers


Piros selyem, pünkösdi bizonyosság,
De megfakult a láng fejem fölött!

Milyen vad gyönyörrel nyílnak a rózsák,
Hogy kiáltják világgá az erőt!
Létezésük vaktüskés mámorában
Mennyire közel van a végtelen!
A lélegző, a keményen formátlan,
Nem a semmibe porló fényelem.
Milyen közel a megnevezhetetlen,
Aki – vagy ami – már nem puszta szó,
A nemlétbe nyúló gyökereinken
Túli, a félelmet eloszlató.

Az ázott földben lándzsaalakú nyom,
Ahogy szikkad, széttörik, nem vezet.
Üvegfalak közt járok minden úton,
Velem kétségek csak, és csak nevetek.

Bár igaz lenne, hogy valahol várnak!
Lángoknak ura, vajon hol talállak?