Őszi békesség
Ma az ősz parancsa vigyázta minden léptem,
és te ott voltál velem, - úgy, ahogy reméltem.
Dünnyögtem csendben vagy csak gondolatban,
azt az egyetlen nevet, mit érverésem dobban.
Lassan gördültek szívemre becéző, lágy szavak,
lázas délután volt, - és vágytam, hogy lássalak.
...és a novemberi, vérző, bronzszín avar felett
békesség ült, mint sárgult fotó: körötte ónkeret.
A holnaphoz belőled, - magamba erőt merítettem,
végtelen a csend; boldog és szelíd, akár az Isten.
Olyan jó volt éreznem ebben a halk alkonyatban,
hogy vagy nekem, - titkos, álom és mondhatatlan...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése