Lopott boldogság
Maradj még kicsit, jó?
Úgyis megszabja az utat
a csontig béklyózó
felelősségtudat
összebújhatnánk egy sötét utcában
vagy kint a temetőben,
a hársak alatt állva
mint múltkor az esőben
fekete az ég is
s mint kalodába zárt eretnek
sírok – és nevetek mégis.
Nagyon szeretlek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése