Karácsonyi üdvözlet

Illyés Gyula - Egymásra lelt

Illyés Gyula - Egymásra lelt


Egymásra lelt, s rögtön kevés lett
egymásnak ujj meg ujj
és kar meg kar, majd ajk meg ajk;
több kellett válaszul.

Földmély-lakó kis állatokként,
ha fény gyúl hirtelen,
hogy búna minden porcikánk
éjedbe, szerelem!

De kint és fönt maradunk egyre
s valami egyre hív.
Testünkben csillag-messzeségben
izzik a szív s a szív.

Vékony Andor: Szomjúság

Vékony Andor: Szomjúság 

Ha majd a telet tova sodorja az idő, és újra simogat a lágy tavaszi szellő, a kezem simogatását érzed. Ha lábadhoz hajol egy kis virág én köszöntelek Téged! A halkan suhogó fák szerelmes szavaimat suttogják Neked, elmondják újra, és újra mit érzek. Szeretlek. S a bennem égő  szerelem, átlép korokat, évszázadokat, szabályokat. Vágyom Rád és félek:

„Koldus- szegény királyi gazdagon,
Részeg vagyok és mindig szomjazom.”

Ezt a szomjúságot rajtad kívül más nem csillapíthatja.

Orbán Ottó - Kibomló nyár

Orbán Ottó - Kibomló nyár


Úgy jöttem hozzád mint a szél a fához,
forró, elmondhatatlan utakat söpörve,
most ülök lábadnál, szám az arcodnak némasággal áldoz,
mert mélyebb bennem a szerelem gödre,
hogy hanggal betemetném, szóval betemetném,
csak nézlek, boldog ég része, örökre
egyforma felhők közt és mint a repkény
tekintetedre tekerődzöm s keringnek bennem a kínzó
gyönyörűség nedvei, az olvadó, meleg fény
nedvei s öntözik a teljességet, melyre nincs szó,
se dallam,
csak a sűrű párában úszó
csend, mely reszket, gőzölög, mint halhatatlan
réteken a frissen született borjak;
élek, ágad és gyökered, hogy halkan
suhanva friss combjaidra hajoljak.
Mint hajnal a földre, felhőtlen hull testedre testem
s megnyílsz, kelyhe a fénynek, edénye a csóknak.
Én szabadnak születtem,
nem ismertem a törvényt,
most állok, lélek a nyárban, elédbe terítettem
szívem piros szőnyegét önként,
hogy járj rajta süppedő lábbal,
mert nem több az öröklét,
mint te meg én, mint mi meg ti, a bizonyos halállal
dacoló pillanat, a könnyű és örökkön
tartó harang, melyet csak a szél és a madár hall,
míg mosolyodból törékeny fák épülnek a földön.

Kormányos Sándor - Nyári reggel

Kormányos Sándor: Nyári reggel


Rezdül a szél, mint hosszú sóhaj,
lüktet a fákon lágy remegés,
hajnali csendű kis levelek közt
zizzenő szárnyú zöld lebegés.

Álmosan bomlik fátyla a ködnek
gördülő könnyét törli a rét,
fénysugarakká szökken a harmat,
ritkuló pára jelzi helyét.

Friss kacagással zendül az erdő,
kék mosolyát ha szórja az ég,
kerge rigókkal szárnyal a reggel,
szárnysuhogástól csattog a lég.

Fénysugarakban fürdik a dallam,
dúdol a hangja, zümmög a rét,
méheket zsongat, röptet a szélbe,
messzire hordva a nyári zenét.

Juhász Gyula: Solveiget hallgatom

Juhász Gyula: Solveiget hallgatom


Ma szőke álmok szűzi fénye,
Tengerszemek derűje, mélye,
Virágmezők világos éje,
Nagy tengerek szabad zenéje
Száll szívembe mélyen.

Ma nem pereg a homokóra,
Gondot, hamut szívembe szórva,
Ma szürke szerda szordinója
Agyamat fájón át nem fogja,
- Virág nyit az éjben.

Ma mély üvegharang a lelkem,
Ma csend a szívben, dal a csendben,
Ma jó a sors, nem vádol engem
Eredő bűn: ma újra lettem
S gyermekségem érzem.

Dvorák Etela - Őszi napsugár

Dvorák Etela - Őszi napsugár


Arcomon
sajgó táncot jár
az őszi napsugár.

Megremegek.
Nem simogat;
érintése fáj.

Levelek közt
rám talál,
szempillámon
ringatózva megpihen,
hajamba aranybarna
leveleket rejt.

Nyakamon felejtett illatod
az utolsó pillangót
felém csalogatja,
vállamon bujkáló árnyékod
beragyogja,

s az első csillagok
szenvedélyes sóhajával
szitakötők szárnyán
elszökik a nyár...

Némethné Mohácsi Bernadett: A szív szava!

Némethné Mohácsi Bernadett: A szív szava!

Lelked nyomasztja a sok teher,
mit a sors keresztedre szegel,
csak könny... számkivetett érzés!
Lelkemnek kínzó... gyötrelmesen nehéz!
Mondd, hogy segítsek? Kifogytak a szavak,
dühöngő némaság, mit lelkem sírva ad,
őrjítő csend... lelket ordító fájdalom!
Szerető szívemmel enyhíteni nem tudom!
Mondd, hogy vegyem le a súlyos terheket,
hogy kötözzem be a vérző életet?
A barát, mondd, barát, hogy lehet?
Az ész tudja, segíteni nem lehet!
A szív szava az egyetlen, mi ilyenkor célba ér,
az élet rögös útján, Téged mindvégig elkísér,
erőt, kitartást és bátorságot ad,
mikor a reménység így kitaszíttat!
S lelkem, leküzdve a némaság hangját,
üvöltve árasztja a szeretet szavát,
lelkedben megcsillan a hit, az akarat,
mely utat törve, cipeli sorsodat!

Paul Eluard - Omló narancs hajad

Paul Eluard: Omló narancs hajad


Omló narancs hajad a világ nagy űrében,
Mély csöndtől súlyos és homályos lomha tükrök
Űrében, hol pucér kezem képed kutatja.

Szíved formája képzeletbeli,
S szerelmed elveszett vágyaimra hasonlít.
Ó, ámbra sóhajok, álmok, tekintetek.

De nem voltál mindig velem. Emlékezetem még ködös
Attól, hogy láttalak, amint jössz s távozol.
Az idő is szavakkal szól, mint a szerelem.

(Rónay György fordítása )

 

 

Nagy István Attila - Szivárvány nélkül

Nagy István Attila - Szivárvány nélkül


Úgy látszik, mintha játszanék,
felhőt kergetnék
a tavaszi égbolton,
szivárványt rajzolnék,
mint az óvodások.

De nem játszom,
felhőket sem kergetek,
a szivárvány pedig
eltűnt az égboltról.
Itt vagy nekem te,
egyszer felhőket kergetsz,
szivárványt rajzolsz az arcomra.
De játszani mindig szeretsz. 

Sárhelyi Erika - Utolsó pecsét

Sárhelyi Erika -   Utolsó pecsét

Szépen kellene majd megöregedni,
csak úgy magunkhoz ölelni az időt,
ne vegye észre rajtunk kívül senki,
hogy ott állunk már az örök tél előtt.

Mert olykor méltatlanná lesz az élet
- törődik a test és bomlik az elme -,
ha minden nap a káoszban ér véget,
már nem elég az égiek kegyelme.

Mert úgy lenne jó: ha hajlott háttal is,
de vegytiszta tudattal és merészen...
Mert úgy kellene, hogy ne legyen hamis
az utolsó pecsét az útlevélen.

Sárhelyi Erika: Erőtlenül

  Sárhelyi Erika -  Erőtlenül

Pihepuha lazaság ez az este.
Az éjszaka teste melegen ölel körül,
s valami nyugalom, valami lomha
fáradtság vesz rajtam erőt,
mintha minden izmom, csontom,
minden molekulám
egyszerre akarna elpihenni.
Leteszem a ruhám.
Hagyom, hogy a párna hűvöse
zakatoló gondolataimat is lecsendesítse.
Csak fekszem ernyedten,
szárnyaszegetten, mint valami
fészkére visszaszálló madár,
ki már ereje végén jár.
Fejem szárnyam alá rejtem,
S hogy ez is csak egy nap volt
- elfelejtem.

Sárhelyi Erika - Őszi dal

 
Sárhelyi Erika - Őszi dal


Vetkeznek bokrok, nyújtóznak ágak,
falevél szőnyeg lepi a tájat.
Álmosan moccan égen a felhő,
Fa kérge roppan – őszül az erdő.

Gesztenye hullik, hangtalan puffan,
elnyeli hangját rőtszínű paplan.
Szalad a szellő, fák között surran,
kacsint a napfény innen és onnan.

Vörösbegy mellén rozsdaszín mellény,
szépül a fészek, rebben a repkény.
Szusszan az avar, gyolcspuha bölcső,
Mélyül a homály – készül az erdő.

Gát István - Maradj velem

Gát István - Maradj velem


Maradj velem, ha utcák vadonában,
nyüzsgő tömegben társtalan bolyongok
és összefog mindenki ellenem,
bűn buktatóin ne botoljék lábam,
védőn, mint vándort ráboruló lombok,
takarj be s fordítsd befelé szemem.

Maradj velem s kísértetes magányom
rémségeit rámzúdulni ne engedd,
nincs hajladozóbb nádszál kívülem
s ha lelkem tépelődve sok talányon
testem törékeny cserépben szenved:
szép szavaira nyisd meg a fülem.

Maradj velem, ha uttalan utakra
terel a képzelet vad vágtatása,
ha nyugtalan szív tétován vezet
s kalandok fényei után kutatva
nyugalma sirját esztelenül ássa:
tedd homlokomra hűsítő kezed.

Maradj velem, ha elragadna lázam,
fékezz, ha vérem és vágyam csihol még,
sötétre szürkit már az alkonyat,
mind mélyebbre kell magam alázzam
s ha rossz ritmusra hamisan dalolnék:
te szólj helyettem s vedd el hangomat.

Maradj velem, ha éj sötétűl kinn-benn
és benne elmerűl és semmivé lesz
dal, ifjúság, barátság, szerelem,
ha mindent elhagyok és elhagy minden:
örök szépségre s ifjúságra élessz
s maradj örökre Te, csak Te velem. 

Szilágyi Hajnalka - Szívdobbantó

Szilágyi Hajnalka - Szívdobbantó


Íveket hajlítasz körém
zuhanó csillagok fényéből,
gömbökbe simítod fáradt nappalom,
szerelemmé sóhajtod bennem
romok közé hajított virágtalan álmom.

Hogy elérjelek szerelem-öleléseidben,
hidakat feszít közénk az estvilág.
Csend-osonva örvényedhez szelídülök,
nem törődve pironkodó isteneinkkel
egymásba bújunk szemérmetlen pőreséggel.

Szemed fényében tükröződik testem,
súlytalanná vetkezem álmaim
a ruhákat szaggató ölelés levegőért kiált,
zihál bennünk a domborodó sóvárgás.
Virrasztó önmagam hozzád szoktatom.
Szétdobált vágyaink
tompán a padlóra zuhannak,
a szavak nélküli pillanatok
ajkunkon csókká zsibbadnak.

Olvaszd testemre ujjaid táncával
a szikraként ölelt alkonyaink lángját,
gyere, sikolts velem, ebben
a szívdobbantó álomvilágban,
hol az idő lassan elapad,
s mezítelenre tépi körülöttünk a falakat.

Kapaszkodj kúszva leheletembe,
bújj ölembe ringva,
légy csendesen kedvembe,
hagyd, hogy kigombolt lelkedbe
hímezzem feloldozatlan titkaim,
s átlépve e csupasszá törött csendfalakon,
pilláid alá álmodom a holnapok gyermekeit.

Szabolcsi Zsóka - Szavakra várva

Szabolcsi Zsóka - Szavakra várva

Szavakat keresek,
szavakra nem találok,
szavak sivatagában
bukdácsolva botorkálok,
minden szót sivárnak érzek,
kérdek, kérlelek, várok, féltek;
állok egyhelyben elakadva
szavak erdejében, gondolatok
elágazó szálfái között
keresgélek, találgatok,
alig élek, alig látok,
ki nem mondott tévedések
árnyékában , fába vésett
jelek erdejében; gondok
felhői közt szállok,
kapaszkodnék, bújnék,
simulnék, menekülnék,
talán megszólalnék,
ha végre magamra találok

Juhász Gyula - Öregek altatója

Juhász Gyula - Öregek altatója


Aludjatok, vágyak,
Ne zokogjatok,
Csicsíjja, ti bágyadt,
Rekedt sóhajok!
Szállni a magasba
Minek már, minek már,
Te szív, árva, balga,
Pihenj már, pihenj már!

Aludjatok, vágyak,Vár az alkonyat,
Fáradtak a szárnyak,
A nagy árny fogad,
Szállni a sötétbe,
Minek már, minek már,
A nótának vége,
Pihenj már, pihenj már!

Ladányi Mihly - Asszony

Ladányi Mihly - Asszony


    Nélküled szorongás nélkül kellene élnem,
    félelem és szomorúság nélkül,
    de félelem és szomorúság nélkül
    fénytelen lennék, mint eső nélkül a város.
    Ha csak rád gondolok, máris fölcsillannak
    perceim roskadt cserepei.
    Nélküled mintha Isten a felhő helyett
    a lakótelep ablakpárkányán üldögélne
    és bárgyú kis dalocskát pengetne gitárján
    a Tízparancsolat helyett.
    Nélküled vénülnék már, s koszos zoknik között
    turkálnék a lavórban estelente,
    és csapzott állatként se bújnék most
    a bozótba nélküled, nélküled.

Dsida Jenő - Tavalyi szerelem

Dsida Jenő - Tavalyi szerelem


Emléke visszacsillog
s olykor arcomra tűz,
arcomra, mely fakó
s elmúlt évekbe néz.
Fényes volt, mint a csillag,
forró volt, mint a tűz,
fehér volt, mint a hó
s édes volt, mint a méz.

Még néha visszacsillog,
de már nem bánt, nem űz,
enyhén simogató,
mint hűs, testvéri kéz:
Lehullott, mint a csillag,
elhamvadt, mint a tűz,
elolvadt, mint a hó
s megromlott, mint a méz.

Mihai Eminescu - Erdő, mért hajladozol?

Mihai Eminescu - Erdő, mért hajladozol?


- Erdő, mért hajladozol?
Zápor nem ver, szél sehol.
Lombod földig mért hajol?
- Hogyne ringnék, hajlanék,
Mikor mind búsabb az ég,
Fogy a nappal, nő az éjjel,
Leveleim szerteszéjjel.
Szél a lombom szembekapja,
Dalosaim tovahajtja;
Oldalamba tép a szél,
Messze a nyár, itt a tél.
S hogyne hajlanék, ha már
Útra kelt a sok madár.
Ágaim fölött csapatban
Fecskék szállnak szakadatlan,
Fecskék, más hazát keresvén -
Viszik álmaim, szerencsém.
hej, csak mennek, szállnak ott,
Elfakítják a napot,
Szállnak a bús ég alatt,
Szállnak, mint a pillanat,
S engem itt hagynak kifosztva,
Dermedten és darvadozva,
Vágyammal, hogy társtalan
Véle mulassam magam.

(Kiss Jenő fordítása)

 

Zsefy Zsanett - Szívcserepek

Zsefy Zsanett - Szívcserepek

Nem is tudom, felkel-e a Nap,
hisz' hozzám olyan ritkán látogat.
Nem is tudom, mikor van az éj,
szememre nem jön álom rég.
Nem is tudom, élek vagy csak holt
lelkem barangolja be a nyárfasort,
hogy látok vagy csak néha úgy teszek,
mert jobbnak látnak úgy az emberek.
Hangya vagyok vagy őrült óriás?
Fejemben megbomlott a sokszínű varázs.
Rajtam Isten keze sem hagyott nyomot,
nem enyhített e lázas homlokon.
Ha minden napot visszagörgetek
csak tört szívemből hullnak cserepek.
Nem is tudom, felkel-e s minek,
ha süt is a Nap, bent minden jéghideg.

Vas István - Ősz felé

Vas István - Ősz felé


Az ősz, mely mindent mosolyogva győz le,
már végighúzza hűvös ujjait
a földön s az lankadva újraéled
a zsarnok nyár után s örül a lélek:
az ősz, az ősz, az ősz van újra itt!

Mondják, hogy ez a természet halála,
az élet az, mely másul, színesül.
Nyár végén minden száraz és halott volt,
úgy szenvedtük a napsugárt, vad ostort,
most zúg a szél, szabadság-énekül.

Úgy öltözik aranyba és bíborba
az őszi föld s pompázva már enyész?
Bár ily halállal halhatnék meg én is,
ragyogva túl halálom végzetén is,
ó élni, halni füst csak az egész!

Percy Bysshe Shelley - Szerelem.

Percy Bysshe Shelley - Szerelem.
Az a kötelék és az a szentség,
amely nemcsak emberrel köti össze az embert,
de mindennel, ami csak él.
Megszülettünk erre a világra, és van, bennünk valami,
ami létezésünk pillanatától fogva mindjobban szomjazik hasonmása után.